„Állatbarát Általános Iskola” és az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2023”
Hatalmas büszkeség számunkra, hogy iskolánk már második alkalommal nyerte el az „Állatbarát Általános Iskola” és az ” Év Állatvédő Általános Iskola” országos pályázat II. helyezését.
A díjakat Budapesten az Állatorvostudományi Egyetemen vehettük át.
Egész évben kiemelkedően sokat teszünk az állatvédelemért, és arra törekszünk, hogy beépítsük a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
A sikeres pályázatért hálásak vagyunk Szűcsné Nagy Andreának, Hegyiné Filkó Mónikának és mindenkinek aki segítette a sikeres munkát.
„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”
James Herriot





A Szabós gyerekek ezen a hétvégén sem tétlenkedtek! 🏃🏼♀️🏃🏻♂️Szombaton Szabó Máté és Böszörményi Benedek állt rajthoz a Nyíregyházi Extreme Trail Akadályfutó versenyén. Ahol Máté korosztályában a 2. helyen végzett. 🥈🏆👏🏻
Másnap Rusznyák Hanna, Rusznyák Emma, Mohamadou Aisa és Szabó Máté indult el a versenyen. Ahol akadályok nélkül, a terepfutásé volt a főszerep, 5 és 10 kilométeres távokon! Mindenki sikeresen teljesítette a futamot, Máté pedig vasárnap is a dobogóra állhatott, mégpedig a 3. fokára! 🥉🏆 Szívből gratulálunk minden indulónak, és további sok sikert kívánunk! Hajrá Szabósok!💚🤍🥳





🏃🏼♀️Lassan hagyománnyá válik, hogy az első tanítási nap előtt, lelkes sportolóink, szüleik és tanáraik a Nyíregyházi Futófesztivál rajtvonala mögött felsorakoznak. Idén sem történt ez másként!🙏🏻☺️
Ebben az évben Rusznyák Emma különdíjazásban részesült, Rusznyák Hanna pedig korosztályában ismét a dobogó legfelső fokára állhatott!🏆🏅👏🏻🥳
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek, és további sok sikert kívánunk az elkövetkezendő tanévre! 🤗
Hajrá Szabósok!💚🤍

Ágoston Annabella 3. a osztályos tanítványunk első Díjlovas – D1 versenyen III. helyezést ért el🥂🏇 Nagyon BÜSZKÉK vagyunk rá! Gratulálunk! ❤️🥰






„Az év Állatbarát Iskolája” „ Az év Állatvédő Iskolája” cím! 🙂


Vásárosnamény adott otthont a megyei úszó körverseny következő fordulójának, május 20.-án 🏊♂️ Iskolánk tanulói Pomázi Panna (4. osztály) és Pomázi Áron (2.a. osztály), az Aqua SE úszói nagyon jól szerepeltek a színvonalas és szuper hangulatú versenyen.
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek! 💙💛💙💛
I. hely: Pomázi Áron 50mell, 100mell 🥇
III. hely: Pomázi Panna 100 mell


„A festészet néma költészet” címmel a nyíregyházi Bem József Általános Iskola megyei rajzversenyén Bedécs Emma 3. osztályos tanítványunk első helyezést ért el! Szívből gratulálunk! 🥇🙂
Felkészítő tanára: Oláh Beáta




Móra Ferenc Ált. Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye, valamint a Nyíregyházi Egyetem és a NYÍRVV Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázaton.
„Megújuló energiaforrások és azok alkalmazása az otthonunkban” címmel ppt. bemutatót készítettek diákjaink.
A beérkezett 26 pályaművel ískolánk lett a legaktívabb intézmény, és sikerült az összes dobogós helyezést is elnyernünk.
I. helyezett: Greskó Ábel 6.o
II. helyezett: Kaczur Levente 5.o
III. helyezett Lázárev Emília 6.o
Az oklevél mellett tanulóink értékes utalványokban is részesültek.
Felkészítő pedagógus: Szűcsné Nagy Andrea.
Mindenkinek gratulálunk! 🙂






Radics Szofi 2. a osztályos tanítványunk a Dienes Pál megyei szintű matematika versenyen 150 tanulóból I. helyezett lett. Hatalmas gratuláció ehhez a fantasztikus eredményhez. 🥇 Felkészítő tanára: Tornainé Fekete Erika
Szívből gratulálunk!


Újabb sportsiker a Szabó Lőrincben!🏃🏼♀️🏃🏻♂️☺️
Hétvégén a tokaji Extreme Trail terepfutóversenyen két hatodik osztályos tanuló is rajthoz állt. Rusznyák Emma 5 km-t, Szabó Máté pedig 21 km-t teljesített. ⛰️ Kategóriájukban mind a ketten kiemelkedő helyen végeztek! Máté 3. helyezett, ahol egyben Ő volt a legfiatalabb versenyző is, míg Emma az 5. helyen végzett. 👏🏻☺️ Szívből gratulálunk a versenyzőinknek és további sok sikert kívánunk!🙏🏻☺️




Anyák napi ajándékunk a kézis fiainktól! ❤️ Ismét sikerült a kettős győzelem! Szike- Hajdúböszörmény 28-9 ,Szike-Eger 23-15. Szép volt fiúk!😍💙 A csapat tagjai: Szegedi Milán, Porubszki Attila, Hegyi Hunor, Lázárev Martin, Révész Bende, Türk Márton, Boros Balázs, Greskó Ábel. Büszkék vagyunk rátok, szép volt fiúk!🙂




Kulcs a tudáshoz megyei szövegértési verseny 2023
Nagy Roland 2. b osztályos tanítványunk megyei szövegértési versenyen VII. helyezett lett.
Felkészítője: Farkas Péterné
Szívből gratulálunk! 😘

Kulcs a tudáshoz megyei szövegértési verseny 2023
Radics Szofi 2. a osztályos tanítványunk megyei szövegértési versenyen IV. helyezett lett.
Felkészítője: Horváthné Dobos Anikó
Szívből gratulálunk! 😘


Pataky Tibor 3. osztályos tanítványunk, idén már harmadik alkalommal érdemelte ki a hét legjobb játékosa címet a vízilabda sportfoglalkozásokon. Gratulálunk! 🙂

„A mi Petőfink” vármegyei rajzpályázat Megyei rajzverseny
Nagy Alexandra 4. osztályos tanítványunk 3. helyezett, Mihalik Máté 5. osztályos tanítványunk különdíjat kapott. Szívből gratulálunk!
Felkészítő tanár: Treszkainé Tarnai Enikő



GRATULÁLUNK!
A Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola 2023. április 22-én rendezte megy Ibrányban az I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Trombitaversenyt.
Intézményünket két trombitás tanuló képviselte: Kormány Bence és Szűcs Zsolt Patrik.
Mindketten bronz minősítésben részesültek.
Felkészítő tanáruk Ádám Kristóf, zongorán közreműködött Iváncza László.



Magyar Kupa 1. forduló Budapest
Tanítványunk a 2. osztályos Podlovics Amira a Nyíregyháza Spartacus Torna Club SE Challenge Aerobik UP4 csoportja V. helyezettek lettek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! További sok sikert kívánunk! 🙂


Ma Egerben a kézis tanítványaink nagyon ügyesen játszottak! SZIKE- Hajdúböszörmény 32-20, SZIKE-EGER 20-12! Kettős győzelem!💪 Büszkék vagyunk rátok! ❤️ A csapat tagjai: Türk Márton, Hegyi Hunor, Béres Martin, Porubszki Attila, Révész Bende, Szegedi Milán, Lázárev Martin, Boros Balázs, Greskó Ábel Hajrá SZIKE! ♥️💪 Edző : Ferenc Türk

A nyíregyházi repülőtéren megrendezésre kerülő mezei futóversenyen összesen 23 Szabós tanuló vett részt!🏃🏼♀️🏃🏻♂️ Mindenki sikeresen teljesítette a távját! Kiemelkedő eredményt értek el a III. korcsoportos fiúk Szabó Máté, Szabó Miklós, Boros Balázs, Türk Márton és Csercsa Richárd, akik csapatban a 3. helyen végeztek. Rusznyák Hanna 4. osztályos tanuló a II. korcsoport lány versenyzői közül a 2. helyen, míg Szabó Máté a III. korcsoport fiú versenyzői közül a 4. helyen végzett. Amely eredménnyel mindketten az Országos Diákolimpiai döntőre kvalifikálták magukat!🙏🏻☺️ Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és további sok sikert kívánunk!🤗




A nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Iskolában került megrendezésre a költőről elnevezett megyei szavalóverseny. Idén kettő tehetséges szavaló diákunk képviselte a rangos versenyen iskolánkat. 1-2 osztályos kategóriában: Pomázi Áron ( Felkészítő: Horváthné Dobos Anikó.
3-4. osztályos kategóriában I. helyezett lett Rusznyák Hanna Véda ( felkészítő: Szaniszló Eleonóra)
Szívből gratulálunk! 🙂


Hétvégén a kosárpalánta 3. fordulón csapatunk 1. helyezett és egy 4. helyezést szerzett.
Szívből gratulálunk! Edző: Rusznyák László


Tanítványaink a SZIKE csapatának tagjai. Hétvégén kettő kézilabda meccset játszottak. Fegyelmezett és kemény védekezés és ötletes támadások voltak az első meccsen! A nagyarányú győzelem ennek volt köszönhető Nyírbátor csapata ellen! A második Füzesabony csapata egy kemény ellenfél volt ahhoz, hogy legyőzzük Őket még sokat kell dolgoznunk! Nagyon büszkék vagyunk a CSAPATRA!! Köszönjük a lelkes szurkolást, várunk mindenkit a következő fordulókat is!!! Hajrá SZIKE!!💪💪Tanítványaink: Türk Márton, Boros Balázs, Greskó Ábel, Lázárev Martin, Révész Bende, Hegyi Hunor.
Edző: Türk Ferenc
Szívből gratulálunk!

A Zelk Zoltán Általános Iskola megyei rajzpályázatot hirdetett. Pomázi Panna 4. osztályos tanítványunk III. helyezett lett. Szívből gratulálunk!



A hétvégén megrendezésre kerülő I. Fehértói Kupán az Aqua SE kis úszói nagyon ügyesen vizsgáztak türelemből, kitartásból, sportszerűségből is.
Iskolánk 2. a osztályos tanulója Pomázi Áron (2015) a 25 méter pillangó és az 50 méter mellúszás számban is I. helyezést ért el.
Szívből gratulálunk, csak így tovább Áron! 😘




A hétvégén megrendezésre kerülő I. Fehértói Kupán az Aqua SE kis úszói nagyon ügyesen vizsgáztak türelemből, kitartásból, sportszerűségből is.
Iskolánk 2. a osztályos tanulója Pomázi Áron (2015) a 25 méter pillangó és az 50 méter mellúszás számban is I. helyezést ért el.
Szívből gratulálunk, csak így tovább Áron! 😘

A Szabós gyerekek, szülők és tanárok a téli szünetet sem töltötték tétlenül.🏃🏼♀️🏃🏻♂️ 🥳Az új évet az Extreme Trail tarcali terepfutóversenyével kezdték, ahol 5 és 10 kilométeres távokat teljesítettek! Mindenki nagyon lelkes és ügyes volt, és jó eredményekkel értek célba! Gratulálunk minden résztvevőnek és további sok sikert kívánunk a 2023-as évre is!☺☺️




Meglátogatta a tájfutókat a Mikulás. Hétvégén rendezték meg a VI. Szabolcsi Mikulás Kupa rövidtávú tájékozódási futóversenyt. Az iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.
Szívből gratulálunk!





Márton-napi vigasság a Sóstói Múzeumfaluban
A sok érdekes program egyike a libaszépségverseny volt. A látogatók szavazataikkal döntötték el, hogy mely nevezett liba a legszebb. Nagyon büszkék vagyunk, mert Türk Marci 5. osztályos tanítványunk libája kapta a legtöbb szavazatot, így az Ő libája lett az első. 🥇


Nyíregyháza- Szentegyháza Ciripelő 2022
Fantasztikus, élményekben gazdag 4 napot töltöttek tanítványaink Erdélyben. A látnivalók mellett, a gyerekek tehetségükről, kiállásukról is tanúbizonyságot tettek a Ciripelő 2022 -őszi vetélkedőjén!
A 39 fellépő, vers próza, mese és népdal-kategóriában mutatták meg a zsűrinek és a nézőközönségnek, felkészültségüket. Az alsós versenyzők közül, Rusznyák Hanna I. helyezett lett. Vers kategóriában, Rusznyák Emma II. helyezést ért el. Népmese kategóriában, Hegyi Hunor II. helyezett lett. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek! 🙂🥇🥈
Tirpák Ferenc vezetésével a tegnapi gálaműsoron iskolánk „Pereputty” citera zenekara, a népi hangszer segítségével kalauzolták a nézőket a népzene világába. Hatalmas sikert arattak. A zenekar fellépői: Rusznyák László, Reményi Attila, Nyitrai Levente, Reményi Máté, Hegyi Hunor, Tirpák Ferenc. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! 🙂




Szombaton rendezték a 2022 évi Temp-O Magyar Bajnokságot. A verseny egyben világkupa futam is volt, így rangos nemzetközi mezőnyben, színvonalas pályán zajlott a verseny. A Nyíregyházát és a Denevér Egyesületet öt fős kis csapat képviselte.
Vasárnap folytatódott a Trail-O Országos Bajnokság. A verseny kiváló terepen, tökéletes térképpel és színvonalas pályán került lebonyolítására. Open Junior kategóriában Szabó Máté 6. osztályos tanítványunk mindkét napon második helyen végzett.
Szívből gratulálunk!
Hajrá Denevérek! Hajrá Szabósok!


A 4. osztályos tanítványunk Rusznyák Hanna, Debrecen Regionális Kölyökatlétika versenyen Gát és 1200 m – es futásban 🏃♀️ II. helyezett lett.
Nagyon ügyes vagy!!❤ Gratulálunk Hanna!👏❤ 🏃♂️🏃♀️🏃


Nagyon büszkék vagyunk Nagy Benedek György, 3. osztályos tanítványunkra. Talpraesettségének köszönhetően egy nagyobb tűzesettől mentette meg az otthonát, családját és a szomszédokat. Elismerésképp szeptember 28-án a Nyíregyházi Tűzoltóságon vehette át az elismerő jutalmát Gyenge Gabriella tűzoltó alezredes hivatalvezetőtől és Toldi András, tűzoltó alezredes tűzoltóparancsnoktól. Ráadásképpen a 3. osztály meghívást kapott a Tűzoltóságra!
Szívből gratulálunk!


